Keresés ebben a blogban

2010. július 26., hétfő

Ültess leandert

Késő tavasztól egészen kora őszig folyamatosan virágzó leandernek csupán napfény, víz és némi tápanyag szükséges. A szorgos gondoskodást illatos virágokkal hálálja meg.

Nevét Néreuszról, a vizek görög istenéről eredeztetik. Nem véletlen a vízzel való kapcsolata, hiszen a mediterrán országokban patakpartokon nő. Magyarul babérrózsának is hívjuk. Fajtájától függően lehet egyszerű vagy telt virágú, színeiben pedig a fehér és a rózsaszín a legkedveltebb, de nem ritka a sárga és lila változat sem.

Csakis napos helyen érdemes tartani, mert árnyékban kevesebb virágot hoz. Áprilistól augusztusig hetente egyszer érdemes tápoldatozni, hogy pótold az elveszett ásványokat, melyek nélkülözhetetlenek a növény lombozatához is. Soha ne hagyd, hogy a talaja kiszáradjon, mert könnyedén elvesztheti leveleit. Ha a nagy kánikulában a növény lekonyul, azonnal öntözd meg. Soha ne permetezd vízzel a leveleket, mert könnyen megéghet és bebarnulhat. Az elburjánzott hajtásokat augusztusban érdemes visszavágni, mert így még a téli pihenő előtt kifejlődhetnek az új virágrügyek. Fontos: a leander minden része mérgező, ezért feltétlenül moss kezet ha megfogtad, vagy ha ritkítottad, és a gyermekekre is fokozattan figyelj. Világos helyen, 5 fok környéki hőmérsékleten gond nélkül áttelelhető.


Szaporítás

Május és augusztus között egy éles késsel vágj le egy kb. 15 cm hosszú hajtáscsúcsot, majd két hétre állítsd vízbe. Ez bőven elég neki, hogy gyökeret eresszen, és elültethesd. Szeptember környékén vágd vissza, hogy következő évben szép, elágazó hajtásokat hozzon!

Gondozás

Ha hagyod nőni, akár a 2,5 méter magasságot is elérheti, de metszéssel koronás kis fát is nevelhetsz belőle. Időnként vizsgáld át a levelek fonákját, mert kedvelt atka és tetű hely. Ha megtámadták az élősködők, kúraszerű permetezéssel tudod orvosolni.

Átültetés

A fiatal növényeket évente, az idősebbeket háromévente tanácsos átültetni nagyobb cserépbe. Ha gyökérzete túlságosan sűrű, óvatos átfésüléssel ritkítsd meg, és akár a régi edénybe is visszahelyezheted. Minden esetben friss földet adj neki!

Muskátli ültetéstől telelésig

A muskátli az ablakok és balkonok gyönyörű dísze. Ma már számtalan színű és fajtájú kapható. Íme néhány tipp, hogy egész nyáron virágba borulva pompázzon



Ültetésnél figyelj rá, hogy csakis külön speciális muskátliföldbe ültesd, mely olyan tápanyagokat és adalékokat tartalmaz, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egész nyáron virágozzon és egészséges leveleket, új hajtásokat hozzon.

Tápozás

Ültetés után két hónappal érdemes az öntöző vízhez tápoldatot adni, így pótolhatod a földből már felhasznált foszfort és vasat, ami nélkülözhetetlen a virágzásához. Soha ne ültesd normál kerti földbe, mert fertőzésnek teheted ki a növényt!




Ültetés

A balkonláda vagy cserép alja mindig legyen kilyukasztva, hogy a felesleges víz el tudjon folyni, különben a virág gyökérzete kirohad. A muskátli átültetéskor talán még eléggé satnyának tűnhetnek, mégse ültesd őket egymáshoz közelebb mint 20 centi, mert hamar burjánzásnak indulnak és nem lesz elég helyük az egyes palántáknak a megfelelő fejlődéshez.

Teleltetés után

Ha esetleg nem friss muskátlit veszel, hanem a tavalyról átteleltetett töveket szeretnéd elültetni, érdemes egy kicsit elidőznöd a felébresztésével. A friss hajtásokat vágd vissza, és elültetés után is az első hónapban igyekezz legalább még egyszer megtenni, hogy kellően erős és egészséges virágokat hozzon a későbbiekben. A visszavágott hajtásokból pedig újabb palántákat nevelhetsz, amennyiben rászánod az időt, hogy külön ültesd és gondozd őket.





A futó

A muskátli ezen fajtái elsősorban balkonládák közkedvelt virágai. Hajtásai akár a másfél méteres hosszúságot is elérhetik, és bár gondozása nem annyira egyszerű mint a normál muskátlié, látványa azonban sokkal színpompásabb és kecsesebb, így megéri időt és energiát fordítani rá. A sima muskátlival szemben ez a fajta, nem bírja az egész napos tűző napfényt, ezért lehetőleg olyan helyre próbáld meg elhelyezni, ahol csak a délelőtti órákban éri napsütés. Túl sok fény hatására megperzselődhetnek levelei, így inkább az árnyékosabb zugokat részesítsd előnyben. Ültetésnél figyelj rá oda, hogy a palántákat soha ne teljesen függőlegesen ültesd be a földbe, hagyj neki egy kis dőlésszöget, hogy a meginduló hajtásoknak ne kelljen a virágláda széleivel is megküzdeni. Az elnyílt virágokat mindig szedd le a növényről, mert lassítja a további virágzást. Nyári időszakban vágd vissza legalább kétszer a hajtásokat, mert így erősebb és dúsabb virágzást kaphatsz. Kertészetekben ma már igen nagy választékban kapható a futómuskátli, számtalan virágszínnel és levélformával.



2010. július 25., vasárnap

Sziklakertek karbantartása

A sziklakerteket akkor is karban kell tartani, ha jó állapotban van. A karbantartás gyomlálásból, visszavágásból és esetlegesen színgazdagításból áll.

Gyomok: Fontos, hogy a nemkívánatos gyomokat el kell távolítani, de gyökerestől. Ha nem gyökerestől van kiszedve, akkor tovább szaporodhat és újra kinőhet. A gyomok írtása történhet kémiai vagy mechanikai úton.
Mechanikai:
kaszálás, gyomlálás. Kémiai: többféle gyomirtó létezik. Sziklakert esetében nem ajánlatos növényvédő szereket használni, mert az a többi növényt is elpusztíthatja. Ha a sziklakerti növény nagyon összenőtt a gyommal, akkor mindkettőt el kell távolítani, szétszedni majd a növény visszaültethető a kertbe. A ritkítással is összeegyeztethető, hiszen menet közben kiderül, hogy melyik növény nem illik vagy nem való a kertünkben, melyeket szintén el kell távolítani. Nem szabad egymás rovására ültetni a növényeket. Arra kell törekedni, hogy kertünk szép, esztétikus legyen.


Visszavágás: A visszavágás lényege, hogy a beteg részeket eltávolítsuk, vagy formázzuk az adott növényt, esetleg a virágzás minőségén és mennyiségén tudunk vele javítani. Akár többször is vissza lehet vágni, metszeni. Azonban kerülni kell, hogy a csonkok ne látszódjanak, mert esztétikailag nem szép. Az elhalt részét is el kell távolítani a növénynek, legkésőbb az új hajtás kibukkanásakor. Fontos hogy elkerüljük a felesleges magképzéssel együtt járó tápanyag és energia felemésztést, és ennek öregítő, gyengítő hatását. Ahhoz, hogy növényeink teljes pompájukban tündököljenek, a talaj tápanyagtartalmára kell nagy figyelmet fordítanunk.


Új arculat: Újratelepítéssel pótolhatók a megüresedések, foghíjak, éspedig nemcsak korábban itt lévő, de időközben elhalt fajtákkal, hanem színfoltgazdagító növényekkel is. Telepítésnél érdemes odafigyelni, hogy a talajt fel kell lazítani, és új, tápanyagban gazdagabb, megfelelően nedves talajjal kell kipótolni.

A füvesítés nagy odafigyelést igényel. Fontos, hogy mikor van elszórva a mag, milyen mag van használva, milyen a talaj szerkezete, tápanyagtartalma. Sok-sok tényezőnek kell megfelelni.

A legalkalmasabb időpont tavasz eleje, vagy kora ősz, fagy előtt.
Mielőtt bármihez is hozzákezdünk először a talajt elő kell készíteni , gyomtalanítani kell. A gyomirtás után kb. 10-14 nap múlva lehet kiszedni az elhalt gyomokat, kavicsokat, rögöket. Ezek után jöhet a felásás , mely után a talajt 2-3 hétig pihentetni kell, hogy a talaj összeálljon, kialakuljon majdnem végeleges formája. A felásást követi a trágyázás . Ezt lehet mesterséges vagy otthoni (komposzt) segítségével megoldani. Aztán jöhet a fűmag . Manapság annyi fajta fűmag közül lehet választani, hogy alig lehet eldönteni melyik a legjobb. A lényeg, hogy minőségi fűmag legyen. Nem szabad sűrűn szórni, mert nem lesz szép pázsit. Ha elszórtuk a fűmagot, akkor utána meg kell hengerelni a földet, hogy kb. fél cm mélyre kerüljenek a magok. Nem szabad elfeledkezni a locsolásról sem. Míg ki nem nő, addig mindenféleképpen sűrűbb időközönként kell öntözni.


Gyepápolás lépései:

  • Nyírás
  • Trágyázás
  • Öntözés
  • Szellőztetés
  • Gyomirtás

Kertépítés

A kertépítésnél sok mindenre kell figyelni. Ha szép kertet szeretnénk, és nincs ötletünk, hogy mégis milyen legyen, akkor adunk néhány ötletet. Vannak éghajlatok, országok, kultúrák, melyek legjellemzőbbjeit egy-egy szép kertben is felfedezhetjük. Ebben a részben néhány kerttípusról lesz szó.

• Mediterrán: erre a típusra jellemző, hogy a növényvilága kevésbé változatos, mint társaié. Jellemző rá, hogy a kövek, kaspók, térburkolatok dominálnak. Egyszerű és könnyen kezelhető.

• Japán: Japánról tudni illik, hogy a harmónia és a nyugalom birodalma. A japán stílusú kert a meditáció színhelye. Fontos a természetes jelleg megőrzése. Ezekben a kertekben a központban a víz van, mely a tisztaságot jelképezi. A víz mellet jellemző még a sok köves felület.

• Angol: Erre a kertre jellemző a természetesség úgy, hogy a növények vele összhangban legyenek. Az angol kertre jellemző, hogy sétálóutak, padok díszítik a kertet és számos fa, cserje és bokor segít a kikapcsolódásban.

• Francia: Erre a típusú kertre a leginkább a mértani pontosság, az abszolút szimmetria a jellemző. Mindennek meg van a helye, ki van mérve pontosan. Arról lehet még felismerni, hogy a sok a sövény és ezek általában szimmetrikusan helyezkednek el, szabályosan vannak megnyírva, karbantartva.

• Modern: Azért nevezhetjük így ezt a fajta kerttípust, mert a merész színek mellett a mesterséges anyagok dominálnak. Ezen felül még onnan lehet felismerni, hogy a pázsit az szinte tökéletes. Nagy gondot fordítanak a pázsit szépségére, egészégére, karbantartására.

• Sziklás: Ezeket inkább a lejtős területű kertekben alakítják ki, és a rézsűt különböző méretű és színű sziklákkal fogják meg és védik a beomlástól.

• Díszkertek: Erre a legjellemzőbb a tiszta vonalak, irányelvek. Sokféle fajtájú és színű növény található és csodálható meg. A pázsit tökéletes, és akár azt is mondhatjuk, hogy az előző stílusok mindegyike felfedezhető benne.

Milyen a jó kertész?


Sokan szeretik a szép növényeket és szeretnek otthon kertészkedni, de vannak olyan dolgok, amihez jó, ha szakember segítségét ki tudjuk kérni.
A kertész a kertészet egyik, másik vagy akár több ágával is hivatásszerűen foglalkozik. Vannak kertészek, akik szakosodnak például: táj~, konyha~, rózsa kertész, stb.

A jó kertész tulajdonságai:

  • Finom, jó ízlés,
  • Sok szakmai tapasztalat, gyakorlott
  • Sok tudás,
  • Pontos, szakszerű munkavégzés,
  • Folyamatos, gördülékeny munka,
  • Aránylag gyors munka, kiváló minőség.

Ezek a jó kertész ismérvei. Szakmailag értsen a tápanyagokhoz, a fűnyíráshoz, a füvesítéshez, a gyepszellőztetéshez, a permetezéshez, a metszéshez, a gyomirtáshoz, a fakivágáshoz, a kerti tavakhoz, a sövényekhez, a sziklakertekhez, … Természetesen lesznek és vannak olyanok, akik ezeken belül egy valamihez jobban értenek, a többit csak érintőlegesen, de fontos, hogy mindenhez tudjanak hozzászólni, és ha segítséget kérnek, akkor azt meg tudják adni.

Legyen kerted a gyógyszertárad! A 10 leghasznosabb gyógynövény 2. rész
Szeretnéd, ha kerted a természet adta gyógyszerekkel is ellátna? Nincs jobb módja kihasználni a kertedben fennmaradó helyet másra, mint gyógynövények termesztésére. Megmutatjuk milyen gyógynövényt, és hogyan érdemes termeszteni!

4. Kamilla

Ez a növény több mint 100 betegség és egészségügyi panasz kezelésére alkalmas, beleértve a megfázást, emésztési zavarokat, hasmenést, ekcémát, gyomor- és bélpanaszokat, fogfájást, fülfájást, vállfájdalmat vagy kisebb sebesüléseket.

A kamillának kellemes, gyümölcsillata van.

5. Kasvirág (Echinacea)

Ez a gyönyörű, színes növény az egyik legfontosabb gyógynövénynek tekinthető. A lágyszárú növények családjába tartozik, és számos fajtája létezik.

A kasvirág nagyon hasznos gyógynövény, mert számos betegség kezelésére alkalmazható, például duzzanatok, sebek, allergia, rovarcsípés, más csípések, vagy kígyóharapás. A növény megszüntetheti az allergiás tüneteket, megerősíti az immunrendszert.




6. Sárga tárnics

Ez a gyógynövény Dél- és Közép- Európa hegyvidékeiről származik. Az íze kesernyés. Használják a hagyományos gyógyászatban is, legfőképp emésztési zavarok kezelésére.

A növény megszünteti az általános gyengeséget a krónikus betegségek alatt, serkenti az epehólyag és a máj működését, miközben felerősíti az egész szervezetet.

7. Teafa

Figyeld meg a vény nélkül vásárolható gyógyszerek, vagy a szépségápolási termékek összetevőit és biztos, hogy köztük találod a teafa olaját. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy gyógyászati szempontból mennyire fontos növény.

A teafa olaját a növény leveléből és ágából nyerik. Használhatjuk többek között akné, hüvelyi fertőzések, lábgomba, rovarcsípés, duzzanatok, enyhébb égési sérülések és kimerültség kezelésére.

8. Menta

Valószínűleg nincs a kertedben még egy, olyan kellemes illatú növény, mint a menta. Az emberiség legrégebbi orvosságának tekintik, már az ókorban használták különböző betegségek kezelésére.

A menta értékét a gazdag A és C vitamin- , illetve a mangán tartalma adja. Enyhíti az irritábilis bélszindróma tüneteit és a gyomorfájást, lázcsökkentő hatása van, segít bélpuffadás, bélgörcsök esetén.




9. Ginszeng

A keleti országokban a ginszeng az egyik legelterjedtebb gyógynövény. Nem csak bizonyos betegségek kezelésére alkalmas, hanem egészségünk megőrzésében is segít.

A ginszeng gyökere alkalmazható idegrendszeri panaszok enyhítésére. Ugyanakkor segít a magas koleszterinszint csökkentésében, erősíti az immunrendszert és a fizikai erőnlétet, étvágygerjesztő és segít az álmatlansági zavarok leküzdésében.

10. Zsálya

Hasznos gyógynövény, amelyet különböző ételek fűszerezésére is felhasználhatunk. Nagyon hatásos rovarcsípések, bőrfertőzések, fogíny- és szájüregi fertőzések kezelésére. Ugyanakkor alkalmazható emésztési zavarok, puffadás, depresszió vagy menopauza okozta kellemetlen tünetek enyhítésére.

Elnevezése latin eredetű és azt jelenti, hogy „gyógyítani", ez már pontos leírást ad a növényről, hiszen számtalan egészségügyi problémát lehet kezelni vele.

Ezek a népszerű gyógynövények, amellett, hogy zölddé és otthonossá varázsolják kerted, egészségügyi értékük miatt is megérdemlik a gondozásukra fordított erőfeszítést, hiszen számos betegségre és panaszra nyújtanak kiváló gyógymódot.

Egészséges zöldségek

Egészséges egzotikus zöldségek az asztalon
Azokat a zöldségeket tartjuk egzotikusnak, amelyeket nem lehet megtalálni a világ minden részén. Ezeket a zöldségeket lehűtve szállítják a világ minden tájára, azért, hogy megőrizzék eredeti ízüket és illatukat. Nézzük, melyek ezek a zöldségek!

Egzotikus zöldségek:

  • Kelbimbó
  • Bordáskel
  • Daikon (japán retek)
  • Karalábé
  • Csili paprika
  • Édesburgonya
  • Jamgyökér
  • Főzőbanán (plantain)
  • Okra
  • Mungó bab
  • Shiitake gomba
  • Édeskömény
  • Aszparágusz
  • Brokkoli
  • Cukkini
  • Endíviasaláta
  • Póréhagyma
  • Zeller

Articsóka


Ez a zöldség a mediterrán vidékekről származik. Ez az egyik legidősebb ember által ismert étel. Ennek a zöldségnek ugyan riasztó külseje, de puha, ehető és ízletes ˝szíve˝ van. Előételként, fő fogásként vagy körítésként lehet tálalni. Általában előételként szolgálják fel vajöntettel és majonézzel. Gazdag C vitaminban és folsavban. Több fajta articsóka van, az egyik közülük a csicsóka. A csicsóka gumós növény, aminek a mérete és a színe hasonlít a gyömbérgyökérhez.

Karalábé

Ennek a zöldségnek nagy szára és finom, fehérrépaszerű íze van, a színe lehet zöld vagy lila. A karalábét kb. egy hétig lehet hűtőszekrényben tárolni a megvágása után. Akárcsak a fehérrépának, ennek is a gyökerét kell megfőzni. A karalábé tartalmaz C vitamint és káliumot.

Bordás kel

Egy keleti káposzta, amit kínai káposztának is neveznek. Nagyon tápláló zöldség, és sokat használják a kínai konyhán. Fehér szára van, amin a nagy kanálformájú sötétzöld levelek nőnek. Az íze hasonlít a spenótéhoz. Míg a szára gyengébb ízű, addig a levelei csípősek. Főzve vagy párolva viszont édes ízt kap. Sok vizet és C vitamint tartalmaz, ugyanakkor gazdag A vitaminban és kalciumban. A bordás kelt levesek készítéséhez használjuk. 3 napig lehet hűtőben tárolni, jól szellőző műanyag zacskóban.

Kelbimbó

A kelbimbó Belgiumból származik. Napjainkban viszont Olaszországban is nagy mennyiségben termesztik. A kelbimbó nagysága nem haladja meg egy golflabda méretét. Az íze hasonlít a karfioléhoz azzal a különbséggel, hogy a kelbimbónak tömöttebb felépítése és gyengébb íze van. Gazdag C és K vitaminban, valamint foszfátokban, emellett rákmegelőző hatása is van. A kelbimbót általában főzve és sózva esszük. Salátákhoz, előételekhez vagy húsos ételek kiegészítőjeként kiváló.

Aszparágusz

Az aszparáguszt, vagyis spárgát, több mint 2000 évvel ezelőtt fedezték fel a Kelet Mediterrán vidékeken. Az 'Aspargo' egy görög szó, aminek a jelentése hajtás. Gyógyító hatása miatt a rómaiak és a görögök nagy tiszteletben tartották ezt a növényt. Napjainkban, széles körben használatos salátákhoz és a fő ételek kiegészítőjeként. Jótékony hatása van, ha nyersen vagy majdnem nyersen fogyasztjuk. Az aszparágusz fehér változatát is megtalálhatjuk az üzletekben.

Sövény

Földlabdás csodasövény
A gyors növekedésű csodasövényét telepítse akár nyáron ...
www.csodasoveny.hu

Virágok a teraszon

Hogyan, milyen virágokból építsünk dézsakertet az erkélyen, teraszon?
Kreativitás és művészi önkifejezés a balkonon: Ha az erkélyen és a kertben is szabadon akarod engedni a fantáziádat, akkor a konténeres kertészkedés éppen neked való!

A konténeres kertészkedés nagy szabadságot ad művelőjének, az edények és az éppen díszes pompában virító növények cserélgetése megunhatatlan feladat.Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?

A pihenő idejüket töltő vagy kevésbé mutatós növényeket háttérbe teheted, a betegeket pedig egyszerűen lecserélheted. Az ültethető növényeket tetszés szerint kombinálhatod, mindez csak tőled függ!

Mi az a konténer?

Konténer szót hallva sokaknak elsőre a zöld, legyekkel körülvett szeméttároló ugrik be, vagy esetleg a Kelenföldi pályaudvar képe sejlik fel, így talán nem árt némi magyarázat: konténer alatt a kertészetben különböző méretű, formájú, anyagú, növénynevelésre alkalmas edényt értünk. Tulajdonképpen egyéni ízlés függvényében és az újrahasznosítás jegyében bármilyen kiselejtezett vödröt, edényt, hordót kinevezhetünk konténernek.

Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?

A számunkra szimpatikus edény kiválasztása nem túl bonyolult és megerőltető, az utána következő feladat azonban igényel némi kézügyességet: ha az edény alját megvizsgálva úgy tapasztaljuk, hogy nincsenek rajta lyukak, akkor megfelelő célszerszámok alkalmazásával, lehetőség szerint személyi sérülés nélkül célszerű nyílásokat készíteni, e nélkül ugyanis az öntözés során felhalmozódott felesleges víz nem tud eltávozni és elrothasztja a gyökereket. Ezt meg ugye nem akarjuk.

Konténer fajták:

Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?

Az alábbi táblázat összefoglalja az egyes konténertípusok előnyeit és hátrányait:

Konténertípusok Előnye Hátránya
Agyag - természetes anyag, - súlyos, nagyobb kompozíciók részére, - nem kell tartani a túlöntözéstől - károsíthatja a fagy, - törékeny,
- a nedvességet gyorsan elvezeti,
- általában drága
- mutatós és tartós,
- a virágföld lassabban szárad ki benne
- nehéz, mozgatása csapatmunkát igényel,
- drága
Beton - kevésbé mutatós, de viszonylag olcsó - néha ízléstelenül otromba, nehéz
Fa - természetes hatású, - akár házilag is elkészíthető,
- viszonylag könnyű
- könnyen elrohad,
- beültetés előtt a fát páccal, olajjal kell kezelni
Fém
(az újrafelhasznált termékektől az acélig)
- modern, formatervezett,
- fagyálló
- viszonylag könnyű
- rozsdásodásra hajlamos,
- könnyen karcolódik, behorpad
Szintetikus anyag (műanyag, üvegszálból és műgyantából készült konténerek) - könnyű, olcsó, fagyálló
- a követ, fémet, terrakottát imitáló darabok olcsóbbak, mint az eredeti
- egyszerűbb kivitelű,
- könnyű túllocsolni, - sérülékeny

Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?A dézsakert kialakítása - Ültetés

Ha kiválasztottuk a megfelelő konténert, nyílásokat is vágtunk rá, akkor még az ültetés előtt praktikus a végleges helyét kitalálni és odahelyezni, hacsak nem családtagok, rokonok, barátok, üzletfelek és Fekete László bevonásával végezzük a munkát, mert például egy beültetett kőkonténer mozgatása nem kifejezetten könnyű feladat.

A súly csökkentésének érdekében alkalmazhatunk egy-két házi praktikát is: használhatunk könnyített, kókuszrost vagy tőzeg alapú virágföldkeveréket, kerámiagyöngyöket, illetve a legtakarékosabb megoldás, ha az edény aljára szájával lefele fordított műanyag cserepet helyezünk.

Ha mindezek megvannak, kezdődhet az ültetés. A konténer aljára kavicsot rétegezzünk, ez biztosítja a megfelelő vízelvezetést. Erre tegyük a laza virágföldet (komposztot). Ültessük el a növényeket olyan mélyre, ahogy eredeti cserepükben is voltak, majd alaposan öntözzük be. A növények ültetésekor nem árt figyelni arra, hogy középpontból kifele haladjunk, illetve középre ültessük a magasabb növényeket, a szélére pedig az alacsonyabbra növőket, pusztán az esélyegyenlőség érdekében.

A kiskert ápolása. Hogyan gondozzuk a dézsás növényeket?

Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?Az ültetéssel nem fejeződött be a munka, ugyanis rendszeresen locsolni kell a növényeket, forró napokon legalább naponta egyszer. A nyári időszakban heti egy alkalommal pótoljuk az elhasznált tápanyagot a megfelelő koncentrációjú tápoldattal.

Ha ültetéskor vízmegkötő anyagot is kevertünk az ültetőközegbe, akkor a locsolás gyakoriságát valamivel csökkenthetjük. Ehhez hasonlóan, ha lassan lebomló műtrágyát tartalmazott a földkeverék, akkor a tápanyag-utánpótlást elég pár hónappal később elkezdeni. A rendszeres öntözés hatására a termőföld gyakran összetömörül, amit időnként nem árt fellazítanunk. Az érzékeny vagy egzotikus növények számára keressünk fagymentes telelőhelyet.

Hogyan építsünk mutatós dézsakertet az erkélyen, teraszon?Milyen virágot ültessünk a dézsákba?

Ez teljesen egyéni ízlés kérdése, a választást pillanatnyi hangulatunkhoz és akár a szemünk, hajunk színéhez is igazíthatjuk, gyakorlatilag bármit ültethetünk konténerbe, amit kertekbe is lehet. Kezdő kertészek először kevésbé igényes, a környéken már bevált fajokkal próbálkozzanak. Később lehet nehezíteni a feladatot egzotikus növényekkel, és kitapasztalni, hogy mi az a pár dolog, amibe nem halnak bele...

Egynyáriak közül szinte az összes faj alkalmas konténeres nevelésre:

  • Bojtocska (Ageratum)
  • Cserjés margitvirág (Argyranthemum frutescens)
  • Háromszínű szulák (Convolvulus tricolor)
  • Cseppecskevirág (Oestospermum)
  • Szalmagyopár (Helichrysum petiolare)
  • Büdöske (Tagetes sp.)

Évelők, amelyek konténerben is ültethetők:

  • Árnyékliliomok (Hosta sp.)
  • Levendula (Lavandula angustifolia)
  • Rozmaring (Rosmarinus officinalis)
  • Kutyatej félék (Euphorbia sp.)
  • Szegfű (Dianthus sp.)
  • Deres csenkesz (Festuca pallens)
  • Örökzöld zabfű (Helictrotrichon sempervirens)

Milyen cserjék ültethetők konténerbe?

  • Japán juhar (Acer palmatum `Dissectum`) - savanyú talajt, félárnyékos helyet kedvel
  • Puszpáng (Buxus sempervirens `Angustifolia`) - félárnyékba való
  • Kefevirág (Callistemon citrinus) - napos, meleg helyre, fagymentes teleltetés
  • Kamélia (Camellia sp.) - árnyékos, párás helyre, fagymentes teleltetés
  • Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) - félárnyékos helyet, télen takarást kíván
  • Bunkóliliom (Cordyline australis `Red star`) - napos helyet és sok öntözést, télen fagymentes helyet igényel
  • Orbáncfű (Hypericum forrestii) - napos helyre
  • Leander (Nerium oleander) - napra, rendszeres tápanyag-utánpótlással
  • Angyaltrombita (Brugmansia sp.) - nagyméretű cserépbe, napra
  • Murvafürt (Bougainvillea sp.) - meleg, védett helyre
  • Golgotavirág (Passiflora sp.) - félárnyékos védett teraszra
  • Japán dérbabér (Skimmia japonica) - félárnyékba, télen védett helyre
  • Szárnyas feketeszem (Thunbergia alata) - napra, támrendszer mellé