Ötletek

A magashegységekből származó növények nevelésének és bemutatásának legtermészetesebb módját a sziklakertek biztosítják számunkra. A magashegységek hírnökei meghatározás helyett talán pontosabb lenne a sziklakerti növények kifejezés használata, hiszen sziklakerti növényeink jó része nem a magas hegyvidékekről származik. Egy részük valóban a több ezer méteres csúcsok alhavasi, havasi rétjeinek és sziklagörgetegeinek lakója, de akad köztük sok faj, amelyik az európai középhegységek száraz kopárjain, az eurázsiai sztyeppéken, vagy éppen Amerika prérividékein él. Mások hideg sivatagokból, vagy Dél-Európa, Dél-Afrika, illetve Kalifornia mediterrán hegyvidékeiről származnak. Elmondhatjuk, hogy a sziklakertekben változatos élőhelyekről származó, többé-kevésbé hasonló igényű növényeket tarthatunk együtt.

Miért építsünk sziklakertet?
A sziklakerti növényekkel való foglalatosság sok szempontból a kertészkedés legérdekesebb és legszebb ága. A sziklakertekben nevelhető növények száma nagyon nagy (több ezer faj), amelyek között sok olyan növény akad, melyek kerti tartása nagy szakértelmet kíván. Bizonyos fajok még igényeik alapos ismerete mellett is nagy kihívást jelentenek a kertész számára, de éppen ez a legyőzendő akadály az, amely széppé teszi egy-egy ritkaság felnevelését. Ezeken az oldalakon nem az érdeklődők elriasztása a cél, úgyhogy a fentieket gyorsan ki kell egészítenünk azzal a ténnyel, hogy természetesen nagyon sok olyan sziklakerti növényt ismerünk, amelynek kerti tartása a hazai klímán nagyon egyszerű, és amelyek szépségükben sokszor felül is múlják az igényesebb ritkaságokat. Ha valaki azonban egy picit is belemélyed a sziklakerti növények világába, hamarosan látni fogja, hogy egyre jobban érdeklődik a növényvilág iránt, és lassan olyan fajok veszik körül, amelyekről sosem gondolta volna, hogy valaha majd a kertjében virulnak.

Az első lépések
A sziklakert fő alkotóeleme tehát a növény, a másik pedig a szikla. A sziklák, amellett, hogy a környezetet a növény eredeti élőhelyéhez hasonlóvá teszik és esztétikus hátteret biztosítanak, nagyon nagy szerepet játszanak az ide telepített növények mikroklimatikus igényeinek kielégítésében. A magasabb régiókból származó növények érzékenyek a talaj túlzott felmelegedésére, ezt szerencsére a nagyobb méretű kövek megakadályozzák, mivel talajba süllyesztett részük mindig hűvösen tartja a gyökérzetet. A havasi növények legtöbbje nem bírja a sík vidékek magas hőmérséklettel párosuló perzselő napsütését, ezeknek egy nagyobb kő árnyékában, vagy ha nagy a sziklakert, akkor annak árnyékos, északi, vagy keleti oldalán alakíthatunk ki megfelelő otthont. Annak érdekében, hogy a sziklakert tetszetős legyen és megfelelő élőhelyet biztosítson a sziklakerti növények számára, különös gondot kell fordítani a sziklakert helyének kitűzésére, a terület előkészítésére és elsősorban a kert kialakítására, megépítésére.

Hová tervezzünk Sziklakertet?
Erre a kérdésre nem egyszerű választ adni, hiszen minden kert más és más. Mégis, van néhány alapelv, amelyet célszerű szem előtt tartani:

• A sziklakertet nyílt, napos helyre építsük, távol nagyobb fáktól és cserjéktől, melyek egyrészt lehulló lombjukkal, másrészt a róluk lecsepegő vízzel okozhatnak gondokat. (Kivételt képez az az eset, amikor kifejezetten árnyékkedvelő, árnyas szurdokokból származó növényeket szeretnénk tartani.)
• Lehetőleg kerüljük az erősen szeles, huzatos helyeket. Az átlagosan szeles nyitott helyek természetesen nem okoznak gondot, viszont például két közeli épület között kialakuló szélcsatorna a kényesebb, magasabb páratartalmat igénylő növények nevelését nagyon megnehezítheti.
• Sík terület esetében kerüljük el a belvizes, magas talajvizű területeket a kertben, a sziklakerti növények gyökérzete a pangó vízre különösen érzékeny. Amennyiben nincs más megoldás, drénezéssel (vastagabb kavics, vagy murvaréteg, téglatörmelék stb.) gondoskodjunk a sziklakert területének megfelelő vízelvezetéséről.
• A lejtős területek általában tökéletesen megfelelnek egy sziklakert számára, különösen, ha déli fekvésű lejtőnk van. Ilyen helyen csak arra kell ügyelni, hogy a lejtők alja gyakran fagyzugként viselkedik, ahol a lejtőn lefolyó hideg levegő megreked. Fagyzugos helyre ne építsünk sziklakertet. A fagyzug kialakulását megakadályozhatjuk egyrészt úgy, hogy a lejtő alját szabadon hagyjuk, így a hideg levegő szabadon távozhat, illetve, ha az adott hely felett egy támfalat építünk. Utóbbi megoldással a támfal alatti lejtős területen kifejezetten védett, speciális mikroklímát hozhatunk létre, kevésbé hidegtűrő növényeink számára.
• Sziklakertek építhetők bármilyen talajú kertben, természetesen egy laza, jó vízvezető képességű talaj nagy előny, mivel a kötött agyagos talajokon a sziklakert építésekor jelentős többletmunkát jelent a megfelelő drénágy, vízelvezető réteg elkészítése.

Milyen "sziklát" válasszunk?
A sziklakert vázát alkotó szikla kiválasztását sok dolog befolyásolja. Alapvetően választhatunk vulkánikus kőzeteket (pl. gránit, andezit, bazalt stb.), vagy üledékes kőzeteket, pl. mészkövet, vagy dolomitot, de akár homokkövet is. Magyarországon legtöbbször mészkőből, vagy dolomitból építenek sziklakertet, mivel ez sok helyen hozzáférhető. A vulkánikus kőzetek ideálisak abban az esetben, ha olyan növényeket is szeretnénk tartani, amelyek kifejezetten mészkerülők. Ezek közül a világosabb színű kőzetek (pl. gránit) a legkedveltebbek. Sokan idegenkednek a sötét színű bazalttól és andezittől, de ha közelünkben ezek a legkönnyebben hozzáférhetőek, egy percig se habozzunk, ezekből a sötét színű sziklákból is gyönyörű sziklakertet hozhatunk létre! A lényeg, hogy a kövek színe egyöntetű legyen, ne legyenek nagyon erezettek. Ha kertünk hegyvidéken található, akkor feltétlenül használjunk olyan köveket, amelyek a környéken természetesen előfordulnak, így sokkal természetesebb hatást érünk el. Kizárólag egyféle kőből építsük fel sziklakertünket. Nincs annál mesterkéltebb látvány, mint egy ásványtani gyűjteménynek is beillő, sokszínű kövekből összetákolt sziklakert. A legszebb hatású sziklakerteket a természeti erők által koptatott, felszínre bukkanó kövekből lehet építeni. A vízkoptatta mészkő gyönyörű hatást kelt, és általában mindenféle kőzetre igaz, hogy a természet által koptatott darabok sokkal impozánsabbak, mint frissen bányászott társaik. Mivel azonban hegyvidéki területeink jó része védett terület, ragaszkodjunk a bányákban fejtett kő alkalmazásához, néhány év elteltével az ilyen szikladarabok felülete is átalakul, sokkal természetesebb hatásúvá válik. Ha mégis gyűjtenénk néhány egyedi darabot, sose tegyük azt védett területen és előtte kérjünk engedélyt a terület kezelőjétől. Tökéletes, az időjárás viszontagságainak kitett darabokat találhatunk felhagyott kőbányákban is, ha van ilyen a közelünkben. A kövek mérete szintén alapvető jelentőségű. Apró kavicsokból nem lehet szép sziklakertet építeni, lehetőleg nagyméretű darabokat válasszunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy a köveket meg kell tudnunk mozgatni, tehát az olyan kövek, amelyeket két ember nem tud kényelmesen beépíteni, kerülendőek. A sziklakert építésekor mindenféle formájú követ jól el lehet helyezni, nem csak a szabályos alakú kövek felelnek meg számunkra.

Típus és Forma
Mielőtt belefognánk egy sziklakert építésébe, látogassunk meg annyi sziklakertet, amennyit csak tudunk és figyeljünk meg minden apró részletet. Néhány kirándulás a legközelebbi hegyvidék sziklás területeire egy újabb képpel gazdagíthat bennünket, és a látottak sokat segíthetnek egy szép sziklakert kialakításában. Ne gondoljunk itt nagy dolgokra, csak egy sétára a Budai-hegységben, a Mecsekben, a Börzsönyben, vagy amerre éppen járunk-kelünk. Alapötletként szolgáljon itt néhány az alábbiakban:

• Sziklakibúvásokat kialakíthatunk lejtős és sík terepen egyaránt. Lejtős terepen viszonylag egyszerű a dolgunk, a sziklákból úgy kell megépítenünk a sziklakertet, mintha azok együtt egy hegyoldalból kiemelkedő hatalmas szikla föld feletti részét képeznék. Sziklakibúvásos sziklakert kialakítható sík terepen is, ilyenkor minden követ kicsit megdönthetünk azonos irányba, így azok azt a látszatot keltik, mintha egy geológiai erők hatására elfordult kőzetréteg sziklái bukkannának a felszínre.

Imitálhatunk hasadékokkal átszőtt lepusztult sziklafelszíneket is. Ilyenkor nagyobb méretű laposabb sziklákat illesztünk szorosan egymás mellé, csak néhány centiméteres rést hagyunk közöttük, melyeket beültetünk sziklahasadék lakó növényekkel.
Ha megfelelő méretű lejtős terület és sok kő áll a rendelkezésünkre, építhetünk nagyméretű, lépcsőzetes sziklakertet, ahol az egyes teraszok sok helyet biztosítanak növényeink számára, változatos élőhelyeket alakíthatunk ki. Ilyen optimális esetben szárnyalhat a fantáziánk, de azért a költségekről ne feledkezzünk meg.
Ha még többre vágyunk, akkor megformálhatunk egy kicsi sziklás szurdokvölgyet, pl. úgy, hogy egy néhány méter széles sávban kitermeljük a földet és az így kapott széles árok két részét sziklákkal kibéleljük. Ez a feladat nagy szakértelmet kíván, a két oldali sziklafalnak úgy kell kinéznie, mintha egy szurdokban járnánk. Különösen látványos a hatás, ha a szurdok viszonylag nagy méretű és kanyargós. Teljesen sík területen ilyen formával ne próbálkozzunk, mert munkánk gyümölcse esős időjárás esetén kerti tóvá változhat.
Ha környékünkön patak, vagy köves medrű folyó található, akkor összegyűjthetünk nagyobb méretű, simára koptatott, kerekded alakú sziklákat és kisebb köveket. Ezekből a legömbölyített kövekből is lehet sziklakertet építeni, ily módon utánozhatunk kiszáradt folyóágyakat, patakmedreket.
Sziklakerti növények tartására kisebb kertekben ideális megoldást nyújthat egy emelt sziklakerti ágyás. Az emelt ágyások 40-80 cm falmagasságú szabályos, vagy szabálytalan alapterületű ágyak, melyek építésekor vastag drénréteggel biztosítjuk a megfelelő vízelvezetésű termőhelyet sziklakerti növényeink számára. Az emelt ágyak fala legtöbbször terméskő, de készíthetőek szép emelt ágyak téglafallal, és megfelelő faanyagból, pl. megtisztított vasúti talpfákból is. A drénezés mellett ügyeljünk az ágy tetejének esztétikus kialakítására, melyet egyedi szikladarabok elhelyezésével, illetve murvatakarással valósíthatunk meg.
Amennyiben annyi helyünk sincs a kertben, hogy megépíthessünk egy emelt sziklakerti ágyást, mégis szeretnénk tartani néhány alpesi növénykülönlegességet kertünkben, akkor építsünk egy teknőkertet. Az ilyen, apró termetű növényeket befogadó kertecske alapja ideális esetben egy kőből készült nagyobb edény, pl. egy már használaton kívüli, kőből készült itatóvályú, mely megkopott az idők során. Ha ilyenre nem akadunk, akkor bármilyen egyéb, legalább 30 cm magasságú, nem műanyag edény is megteszi. Az ültetőközeget és a drénréteget itt is a növények igényeinek figyelembe vételével alakítjuk ki, a teknőkert felszínének kialakításakor pedig egy miniatűr természetes sziklafelszín létrehozására törekedjünk.

• Ha csak néhány nagyobb sziklát szeretnénk elhelyezni a kertben, akkor alakítsunk ki egy sziklacsoportot, helyezzük azt a kert valamely gyakran látogatott pontjára (pl. egy út mellé). A sziklákat süllyesszük a talajba eredeti (talált) helyzetükben, mintha azok kiálló szórványkövek lennének, ne állítsuk talpra őket, mint valami kerti törpét. A kövek környékét ültessük be olyan alacsonyabb évelő növényekkel, amelyek nem igényelnek különösen jó vízáteresztő képességű talajt.
• A fent említett sziklakert típusok mind a természetet utánozzák, a legtöbb kertészkedő ezek változatait tartja megfelelőnek, hiszen ezek a vadon egy darabkáját adják vissza kertünkben. Lejtős területeken azonban építhetünk teljesen szabályos elrendezésű, úgynevezett mértani sziklakertet is, melyben dominál az épített jelleg, a geometrikus formarendszer. Ilyen, szigorú vonalvezetést követő sziklakertet leginkább akkor érdemes tervezni, ha az egy különleges épülethez kapcsolódva azzal együtt szervesen a tájba illeszkedik, és adott esetben tökéletesebb összhatást eredményez, mint valamelyik természetes tájképi sziklakertforma.

Miután kigondoljuk, hogy milyen sziklakertet építünk, azt is meg kell terveznünk, hogy milyen módon illesszük sziklakertünket a kert környező részeibe. Talán a legjobb megoldás, ha a gyepben elszigetelten, a gyepfelület széle felé helyezzük el, és egy keskeny murvasávval vesszük körbe, amelynek elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy a pázsitalkotó füvek terjedését meggátolja (15-20cm). A megfelelő hatás érdekében a murva alá teríthetünk egy csík fóliát is. Ha nagyobb méretű a kert, akkor sziklakertünket ritkán nyírt, magasra hagyott gyepfelületbe is illeszthetjük, így az jobban hasonlít majd egy természetes sziklakibúváshoz. Azonban vigyázzunk, ha a tarackoló fűfajok megvetik a lábukat sziklakertünkben, akkor tönkretehetik összes addigi fáradozásunkat.

A sziklakert építése
Első lépésben jelöljük ki pontosan a sziklakert helyét. Ezután a területet meg kell tisztítanunk minden gyomnövénytől, majd ki kell alakítanunk a sziklakert alapját adó vízelvezető réteget. A legjobb megoldás az, ha a sziklakert helyéről 30-40 cm mélységben eltávolítjuk a termőtalajt, majd ezt a felületet feltöltjük durva murvával, kőtörmelékkel. Ha a drénezésre más megoldást választunk, vagy a lejtős terület miatt nincs szükség drénrétegre, akkor is különös gondossággal végezzük el a gyomtalanítást. A legnagyobb ellenségeink az évelő gyomnövények, ezek közül is leginkább az agresszívan terjedő tarackoló fajok. Ilyenek például a tarackbúza (Agropyron repens) a csillagpázsit (Cynodon dactylon) a Mezei aszat (Cirsium arvense) és az Apró szulák (Convolvulus arvensis). Ezek a legkisebb talajban maradt szárrészről is újra hajtanak, nagyon nehéz őket egy sziklakertből kiirtani, így megtelepedésük megelőzésére nagy gondot kell fordítani. Ha van rá időnk, akár hónapokkal a sziklakert építésének kezdete előtt gyomtalanítsuk a területet (akár gyomirtószerekkel, akár kapával), majd többszöri öntözés után a megjelenő gyomokat azonnal pusztítsuk el.
Ha gondoskodtunk a gyommentes területről és a megfelelő vízelvezetésről, kezdődhet a sziklakert építése. Milyen anyagokra is lesz szükségünk? Kell először is egy talajkeverék, amely a sziklakert talaját képezi majd, szükségünk lesz továbbá a kertet felépítő sziklákra, illetve ugyanennek a kőzetnek az aprított változatára (murva), amelyet a telepítés után díszítésre, mulcsozásra használunk. A kövek kiválasztásakor az elérhetőségtől a tetszetősségig sok szempont szerepet játszhat, a talajkeverék kiválasztásakor azonban a növények igényeit kell szem előtt tartanunk. A legfontosabb követelmény a sziklakert talajával szemben, hogy jó vízelvezető képességű legyen. Ennek érdekében nagy mennyiségű (40-50%) apró murvát, vagy durva szemű homokot (mosott folyami homok) kell az alapanyaghoz keverni. A keverék akkor megfelelően vízvezető, ha a kannából rálocsolt víz azonnal keresztüljárja, nem ül meg a tetején. Alapanyagként a legegyszerűbb esetben bármely átlagos minőségű kerti talaj (saját kertünk talaja) is megfelel, legtöbbször nem szükséges külön földkeveréket vásárolni. Az alapanyaggal szemben annyi a követelmény, hogy évelő gyomnövényektől mentes legyen. Külön meg kell említenünk a speciális igényű növényeket. Vannak mészkerülő növények, melyek kizárólag mészmentes talajon nevelhetők eredményesen. Egy kis odafigyeléssel ezekben is gyönyörködhetünk, csak a megfelelő savanyú kémhatású talajkeveréket kell elkészíteni a számukra. Ugyanígy sok faj kifejezetten mészkedvelő, és savanyú talajon nem fejlődik kielégítően. Ezeket mindenképpen meszes talajra ültessük.
Mielőtt az első követ elmozdítanánk, gondoljuk át, hogy meg tudjuk-e oldani egyedül a feladatot. Ne kockáztassunk, a nehezebb darabokkal vívott harcban komoly sérüléseket szerezhetünk, inkább hívjunk egy barátot segítségül. A sziklákat célszerű a sziklakert helye körül egy körben (nem pedig mellette egy kupacban) elhelyezni, hogy egy pillantással megtaláljuk az éppen szükséges nagyságú és formájú darabot. Ha meggondolatlanul kezdünk bele az építésbe, akkor megtörténhet, hogy minden követ ötször-hatszor odébb kell majd raknunk. Ne fárasszuk magunkat feleslegesen. A sziklákat nem muszáj emelgetni... Görgethetjük őket a talajon, használhatunk vastag deszkát emelőnek, és ha a szikla méretére vonatkozó tanácsokat nem is fogadtuk meg, akkor a már rég bevált görgős módszer még mindig a segítségünkre lehet.
A sziklakertet minden esetben a sziklákból és a laza talajkeverékből együtt állítsuk össze. Ez azt jelenti, hogy a sziklák adják az alapot, melyek közeit a talajkeverékkel töltjük fel. Semmi értelme egy földkupacot emelni, majd azt teletűzdelni gondosan megválasztott kövekkel. Még ha szép és természetes hatású is lenne az így létrehozott sziklakert, a földkupac egy év alatt teljesen megsüllyedne, az egész építmény az alakját vesztené. A sziklakert alapját alkotó sziklák lehetnek a másra nem használható darabok, de akár betontömbök is, senki sem látja őket. A hézagokat folyamatosan töltsük fel az előre elkészített talajkeverékkel, jól nyomkodjuk a földet a kövek közé. Ha sziklahasadékokat hozunk létre, akkor ügyeljünk arra, hogy a sziklák közötti rés ne legyen nagyobb néhány centiméternél. Sík terepen csak alacsony sziklakibúvás jellegű sziklakertet építsünk. Sokan azt gondolják, hogy egy sziklát akkor helyeznek el megfelelően, ha abból minél több látszik. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Egy kisebb kő is nagyobb sziklának tűnhet akkor, ha csak egy része látszik ki a földből, ezért célszerű a szikláknak legalább a harmadát-felét besüllyeszteni. Ezzel egyben ideális környezetet teremtünk a sziklakerti növények gyökérzete számára is. Nagyméretű sziklakert esetén alakítsunk ki minél több kisebb-nagyobb teraszt, ahol megfelelő helyet tudunk biztosítani a legkülönbözőbb növények számára. Nagyobb sziklakertben a köveket ne egyenként elszórva építsük be, egy kő egy növény jelleggel, hanem 4-5 követ építsünk egybe, majd hagyjunk helyet növényeink számára és így tovább. A fentiek figyelembe vételével kövessük a fejben kigondolt (esetleg vázlatosan papírra vetett) tervünket, és építsük fel az egész sziklakertet.

A Sziklakert betelepítése
Nincs elfogadott álláspont arra nézve, hogy mikor kell egy sziklakertet beültetni növényekkel. Telepíthetünk egyrészt az építés közben, másrészt a sziklakert építésének befejeztével, de akár várhatunk egy pár hetet, amíg a talaj megülepszik, és lehetőségünk van a hézagok utántöltésére. A sziklahasadékok beültetését minden esetben célszerű az építéssel egy időben elvégezni, a kész résbe már csak nehézkesen lehet a növényeket begyömöszölni. Építéskor csak fogunk egy földlabdás növényt, a földlabdát a kezünk között összelapítjuk, két szikla közé helyezzük, majd a sziklákat némi talajjal együtt egymás mellé döngöljük. Arra azért ügyeljünk, hogy ne sértsük meg a gyökereket és ezek talajjal érintkezzenek.
Ne ültessünk túl sűrűn. A növények térigényének megítélésekor mindig tartsuk szem előtt az ültetendő növény kifejlett méretét. Ezt az egyes növények leírásaiban mindig megtaláljuk. Ne tévesszen meg senkit a vásárolt példány aktuális nagysága, egy 10 centis dugványból egy év alatt 50 centi magas és ugyanilyen széles növény fejlődhet, és ha nem vigyázunk elnyomhatja túl közel ültetett gyengébb társait. Nagyon fontos, hogy ismerjük az ültetendő növények igényeit annak érdekében, hogy azok a sziklakertben a nekik legmegfelelőbb (fényviszonyok, vízháztartás) helyre kerüljenek. Beültetés után minél hamarabb alaposan öntözzük be a növényeket.

Talajtakarás, díszítés
Ez a gyakran kifelejtett befejező lépés tulajdonképpen az építés részét képezi, célszerű azonban a növények betelepítése után elvégezni. A sziklák között kilátszó talajkeveréket egy 2-3 cm vastag apró szemű murvaréteggel, kőzúzalékkal takarjuk, körülvéve a növényeket is. Ez a takarás számos célt szolgál. Először is a kőzúzalék alkalmazásával egy esztétikusabb sziklakertet kapunk, amely még inkább egy egységes, földből kiemelkedő, repedezett szikla benyomását kelti. Másrészről a murvaréteg mulcsként működik, visszatartja a magról kelő egynyári gyomokat és nem engedi gyorsan kiszáradni a talajt. Sok sziklakerti növény nem szereti, ha levelei a nedves talajjal érintkeznek, a kőzúzalék ezt a problémát is megoldja. Végül, de nem utolsó sorban, a murvaborítás anélkül engedi át magán az esővizet, hogy annak talajt tömörítő hatása érvényesülne. Nagyon fontos, hogy a kőzúzalék színe teljesen megegyezzen a felhasznált szikla színével, különben megbontja a sziklakert harmóniáját. Célszerű egyazon helyről beszerezni mindkettőt.

Ezen az oldalon évelő dísznövényeinkről szólva segítséget szeretnénk nyújtani a legmegfelelőbb évelők kiválasztásával, kertben való elhelyezésükkel és fenntartásukkal kapcsolatban. Magyarországon a virágágyak kialakításának nincs olyan hosszú idő alatt kialakult hagyománya, mint például a nyugat-európai országok némelyikében, ezért kertjeinkben betöltött szerepük is lényegesen kisebb volt az eddigiekben. Virágágyainkban nagyon gyakran találkozhatunk egynyári növényekkel, például a jól ismert legényvirággal (Zinnia elegans), a petúniával (Petunia x hybrida), vagy a büdöskék (Tagetes spp.) valamelyikével. Kétségtelen, hogy ezek a virágágyak sokszor nagy dekorációs értékkel bírnak, és kialakításuk, ill. fenntartásuk lényegesen olcsóbb egy évelőágyénál. Mégis, ezek egy jól kialakított évelőágy, vagy évelőkből megépített szegély szépségével, látványának hatásával nem versenyezhetnek. Az évelő növények színpompájára több éven át számíthatunk, megismerve formájukat, színüket, virágzásuk idejét, évről évre várjuk majd virágzásukat. Mit nevezünk évelőnek? Leegyszerűsítve a több mint két tenyészidőszakon át élő, föld alatti vagy föld feletti képletekkel áttelelő, évről-évre megújuló lágyszárú növényfajokat. Jelen esetben az évelők kategóriát inkább kertészeti, mint növénytani (botanikai) értelmezésben használjuk és nem soroljuk ide a hagymás és hagymagumós dísznövények legtöbbjét (pl. tulipán, nárcisz és kardvirág), mivel ezeket a kertészek eltérő felhasználásuk és termesztésmódjuk miatt általában külön kategóriaként kezelik. Ide tartozik azonban a gyöktörzses és gumós dísznövényfajok nagy része, illetve számos fásodó szárú félcserje és a díszfüvek is. Az évelők származása A magyarországi éghajlati viszonyok mellett termeszthető évelő növényfajokat találhatunk a világ számos táján. A fényigényes fajok egy része Európa hegy- és dombvidéki rétjeinek lakója, mások a sík vidékeket lakják, pusztákon, mocsárréteken, szikeseken lelnek otthonra. Jóval gazdagabb fényigényes évelő fajokban az Amerikai és Ázsiai kontinens, így számos idegenből származó (egzóta) növényfajt és ezek fajtáit, változatait találhatunk kertjeinkben. Az árnyékos helyeket kedvelő évelők többsége szintén Európa, Ázsia és Észak-Amerika hasonló éghajlatú vidékeinek erdeiből származik, de néha találkozhatunk a déli-féltekéről, így pl. Új-Zélandról, vagy Dél-Amerikából származó növényekkel is. A növény földrajzi származásának ismereténél számunkra hasznosabb lehet annak a speciális élőhelynek az ismerete, amelyből egy adott növényfaj származik, mivel a növény eredeti élőhelyéhez hasonló környezeti viszonyokat kell biztosítanunk a kertben is annak érdekében, hogy gyönyörködhessünk szépségében. Pl. az Alpok alhavasi rétjeiről származó Európai zergeboglár (Trollius europaeus), Havasi harangláb (Aquilegia alpina), Széleslevelű harangvirág (Campanula latifolia), vagy az Erdei gólyaorr (Geranium sylvaticum) kertjeinkben minden további nélkül tartható, ha megfelelő vízellátással kielégítjük magas vízigényét. Ugyanígy, sok évelő dísznövényünk származik meleg mediterrán domboldalakról (pl. a Piros sarkantyúvirág (Centranthus ruber), a Tüskés medveköröm (Acanthus spinosus), a Nagy ezerjófű (Dictamnus albus), vagy a bazsarózsák (Paeonia spp.) nagy része), illetve száraz sztyepprétekről (pl. a Kék szamárkenyér (Echinops ritro), a Macskahere (Phlomis tuberosa), vagy a Sárga cickafark (Achillea filipendulina), melyek napos, száraz helyen díszlenek szépen a kertben. A hazai kertekben tartható évelők nagy száma biztosítja számunkra, hogy bármely kert adottságaihoz találjunk olyan évelő dísznövényt, amely ott jól érzi magát és maximális díszítőértéket nyújt. Megfelelő gondoskodással pedig a rendelkezésünkre álló növényfajok számát meg is sokszorozhatjuk. Évelők elhelyezése a kertben Most csak az évelő növényekről beszélünk, azonban nem szabad azt gondolnunk, hogy kizárólag évelőket használva szép kertet tudunk létrehozni. Az évelők fákkal és cserjékkel együtt érik el a kívánt esztétikai hatást, a természetesség látványával bűvölve el a szemlélőt. Ezt a látványt általában a ház és a kert többi része felé összekötő kapocsként működő gyepfelületek teszik még harmonikusabbá. Az évelőágyakat és szegélyeket kiegészíthetjük kora tavasszal nyíló hagymás növényekkel, egy-egy kipusztult évelő helyén tátongó lyuk betömésére pedig kiváló lehetőséget nyújtanak a színes egynyári virágok. Az évelő növények kerti elhelyezésére számos lehetőség kínálkozik. Alapvetően elhelyezhetjük őket csoportosan kisebb-nagyobb ágyásokban, vagy épületeket, támfalakat, fa- és csejecsoportokat szegélyezve, de nagy termetű, dekoratív fajokból ültethetünk egyetlen egy példányt is szoliterként, elszigetelten a gyepben, illetve bokorcsoportokok elé. Természetesen felhasználhatjuk őket sziklakertekben, kerti tavakban, mocsárkertekben is. Az elhelyezésre vonatkozóan vegyünk sorban néhány alapesetet, melyek közül mindenki ízlése szerint választhat, és melyet mindenki saját fantáziája szerint átrendezhet, saját elképzelése szerint kialakíthat. Virágágyak építése a ház körül. A ház körül gyakran látogatott, jól látható helyen érdemes kialakítani évelőágyakat. Ilyen helyre többnyire a nem túl magas termetű, szép virágú és érdekes levélzetű fajokból célszerű összeállítani egy-két ágyást, amelyre kiemelt figyelmet fordítunk mind a kialakítás, mind az ápolás, fenntartás terén. Itt különösen értékesek lehetnek az illatos virágú fajok, melyek például ablakunk alatt betöltik a levegőt kellemes illatukkal. Napos helyen ideálisak lehetnek a közepes termetű nőszirmok (Iris spp.), a levendula fajok (Lavandula spp.), a liliomok (Lilium spp.) a kisebb termetű sásliliomok (Hemerocallis spp.) az évelő szegfűfajok (Dianthus spp.), vagy az alacsonyabb kúpvirágok (Rudbeckia spp.), margaréták (Chrysanthemum spp.), kasvirágok (Echinacea spp.) és zergevirágok (Doronicum spp.). A ház árnyékos oldalán árnyéktűrő cserjék társaságába bátran ültethetjük az árnyliliomok (Hosta spp.), az ibolyák (Viola spp.), az ínfüvek (Ajuga spp.) a szívvirágok (Dicentra spp.), a hunyorok (Helleborus spp.), a kankalinok (Primula spp.), a májvirágok (Hepatica spp.), vagy számos páfránynemzetség (pl. Adiantum, Dryopteris, Polystichum, stb.) fajainak valamelyikét. Hagyományos évelőágyak kialakítása. Különböző formájú évelőágyakat alakíthatunk ki a kertben jól elhatároltan, például szigetszerűen a gyepfelületben (persze nem zavaró látványt keltően a pázsit kellős közepén), melyeket általában erős növekedési erélyű, magas termetű évelő növényekkel ültetünk be. Évelőágyunk állhat például sásliliomok (Hemerocallis sp.) számunkra szimpatikus fajtáiból, de akár 20-30 különböző, megfelelően összeválogatott növényből is. A hagyományos, szigetszerűen elhelyezett évelőágyak közös jellemzője, hogy bármely oldaláról megtekinthetjük őket, minden oldalról impozáns látványt nyújtanak. Feltűnő, többnyire nagyvirágú növényekkel ültetjük be őket, mindig jó minőségű, tápanyagban gazdag talajt biztosítunk a számukra és rendszeresen trágyázzuk őket. Ilyen virágágyakba ideális fajokat találhatunk a Phlox (lángvirág), Gypsophila (fátyolvirág), bazsarózsa (Paeonia), Csillagfürt (Lupinus), szarkaláb (Delphinium), sásliliom (Hemerocallis), őszirózsa (Aster), vagy az aranyvessző (Solidago) nemzetség tagjai között. Évelőszegélyek kőfalak, kerítések és sövények mentén. A kőfalak, sövények, vagy kerítések mentén megépített szegélyek közös jellemzője, hogy viszonylag keskenyek, maximum 2 méter szélesek, és kihasználják a már meglévő háttér előnyeit. Sok esetben félárnyékot kedvelő növényfajok is jól érzik magukat az ilyen évelőszegélyekben, pl. jól használhatóak egyes ázsiai szellőrózsa fajok (Anemone sp.), haranglábak (Aquilegia sp.) és szívvirágfajok (Dicentra sp.). Lényeges, hogy a szegély hátsó részére magasabb, elülső részére pedig egyre alacsonyabb növényeket ültessünk, úgy, hogy azok oldalról nézve egy homorú profilt, úgynevezett konkáv térfalat alkossanak. Az "erdő" széle Az évelőkből kialakított szegélyek másik típusát a fa- és cserjecsoportok előtt megépített, erdőszéli vegetációt imitáló évelőszegélyek adják. Tulajdonképpen ezek az előzőhöz teljesen hasonló, keskeny, virágos szegélyek, ahol a természetes háttér még inkább fokozza az évelők hatását. A megfelelő látvány érdekében használjunk sok világos és nagyvirágú, laza virágzatú vadvirágot (Pl. Papaver, Phlox, Thalictrum, Physostegia, Campanula, Aquilegia és Lysimachia megfelelő fajait-fajtáit). A félárnyéki növények itt is jól érzik magukat, az ilyen szegélyek általában széltől is védettek. Sok esetben a fák és cserjék gyökerei túlzott konkurenciát jelentenek évelő virágaink számára, ilyenkor gondoskodjunk a megfelelő víz- és tápanyag-utánpótlásról, illetve akadályozzunk meg a fás növények gyökereinek virágágyunk felé való terjedését. Árnyéki évelőágyak Szerencsés esetben kertünkben akad néhány nagyobb, árnyékot adó fa, vagy találunk pár négyzetméter helyet egy épület árnyékában, mely megfelelő életkörülményeket biztosít az erdők mélyéről származó vadvirágaink számára. Ezek legtöbbje kora tavasszal virágzik, különleges varázsuk miatt akkor is ültessünk néhányat belőlük, ha csak kevés hely áll a rendelkezésünkre. A hunyor (Helleborus), májvirág (Hepatica), kankalin (Primula), téltemető (Eranthis), szellőrózsa (Anemone), tőzike (Leucojum), keltike (Corydalis) és tüdőfű (Pulmonaria) nemzetségnevek sokak számára bizonyára ismerősen hangzanak, a fent említett növények azonban mégis ritkán láthatóak kertjeinkben. Vannak mészkedvelő és kifejezetten mészkerülő növények is közöttük, általánosan elmondható, hogy magas humusztartalmú, tápanyagokban gazdag talajt kedvelnek és sok esetben vízigényesek. Érdemes megismerkedni velük bővebben is, szépségükkel garantáltan elbűvölik a szemlélőt. Mocsárkertek, tópartok Ha a vizes élőhelyek virágait szeretnénk kertünkben tartani, hozzunk létre kerti tavat, melyhez mocsárkertet is építhetünk egy egyszerű túlfolyó segítségével. Ezekbe a ritkán kiszáradó kertrészekbe telepíthetjük a mocsár- és láprétekről származó növényeket (pl. a gólyhír (Caltha), zergeboglár (Trollius), hamuvirág (Ligularia), fűzény (Lithrum), boglárka (Ranunculus), nőszirom (Iris), kakukkszegfű (Lychnis), vagy a tárnics (Gentiana) nemzetségek megfelelő fajait). A mocsárkert talaja jó víztartó képességű legyen, ezt nagyobb mennyiségű tőzeg hozzáadásával elérhetjük. Aljára 60-70 cm mélyen rakhatunk egy réteg fóliát, de legalább egy oldalán hagyjuk, hogy a felesleges víz elszivároghasson. virágos rétek Nagyobb kertekben kialakíthatunk virágos mezőket idéző kertrészletet is, melyet hagyunk többé-kevésbé szabadon fejlődni. Egy ilyen virágos rét kialakítása általában nehezebb feladat, mint egy szép évelőágy megépítése. Talaja jól megmunkált, és jó vízvezető képességű legyen. Válasszunk néhány tipikus mezei virágot, amelyekből nagy mennyiségeket ültessünk (vagy vessünk), majd ezeket egészítsük ki kisebb egyedszámban egyéb évelő virágokkal, hagymásokkal és csomós növekedésű fűfajokkal. Használhatunk európai származású vadvirágokat, pl. zsályákat (Salvia), margarétákat (Chrysanthemum), őszirózsákat (Aster), varfüveket (Knautia), ördögharaptafüvet (Succisia), vagy amerikai prérinövényeket (pl. Asclepias tuberosa, Monarda fistulosa, Echinacea angustifolia, Rudbeckia hirta). Nedvesebb talajú kertekben magas termetű évelőkkel (pl. Solidago, Vernonia, Eupatorium, Rudbeckia) is szép hatást érhetünk el. Íme példa a fentiekre, bal oldalt az erdő szélét imitáló és hagyományos évelőágy, jobb oldalon tipikus évelőszegély elhelyezése a kertben. A fák és cserjék védelmet nyújtanak az erős szél ellen és kedvező mikroklímát teremtenek, melynek hatására az igényesebb vadvirágok is szépen fejlődnek a kertben. Méret és Forma Évelőszegélyeink szélessége kisebb kertekben általában 1-2 m, de nagyméretű kertben se tervezzünk 3-4 méternél szélesebb virágos szegélyt. Az évelőágyak méretét alapvetően meghatározza a rendelkezésünkre álló terület nagysága, illetve az ültetendő növények magassága. A legkellemesebb látványt akkor érjük el, ha évelőágyunk körülbelül kétszer olyan széles, mint a benne felhasznált legnagyobb növények magassága. Mivel nagyobb termetű évelőink kb. 1-1,5 m magasra nőnek, ez 2-3 méteres átlagos szélességet jelent. Mivel évelőágyakat a kert leggyakrabban látogatott részére tervezünk, nagyon fontos, hogy az ágy kecses vonalvezetésű, látványos alakú legyen. Lehetőség szerint kerüljük el a teljesen szabályos kör, vagy téglalapformát.   Legtöbbször az íves vonalvezetésű szabálytalan alakzatokkal, vagy a tojás-, illetve vese alakú évelőágyásokkal érhetjük el a kívánt esztétikai hatást.   Széles S-alakú évelőágyat tervezve lehetőséget adunk a szemlélőnek arra, hogy a virágágyba benyúló gyepen állva közelről is gyönyörködjön növényeinkben. Még érdekesebb virágágyat építhetünk, ha azt egy kisebb és egy nagyobb részre szakítjuk, követve az eredeti vonalvezetést. Az évelőágy minden oldalról látható része a kertnek, ezért beültetéskor úgy rendezzük el a növényeket, hogy azok teljes kifejlettségükben is kellemes látványt nyújtsanak. Törekedjünk arra, hogy legyen egy kiemelkedő pontja a növénytömegnek, így évelőágyunk sokkal szebb lesz, mintha egyforma magasságú növényekből élő falat alkotnánk. A legmagasabb pont lehetőleg az ágy valamelyik harmadában legyen, ne pont középen, az túlságosan mesterkélten hat. Ugyanígy, az évelőágyat sose helyezzük a zöld gyep közepére, még akkor se, ha az ablakból nézve esetleg jól néz ki. A gyep széle felé elhelyezett évelőágy nem töri meg a teret, harmonikusabban illeszkedik a kertbe. Talajelőkészítés és ültetés Az évelőágyak és évelőszegélyek talaját gondosan készítsük elő az ültetéshez. Legjobb, ha ősszel trágyázunk és forgatjuk a talajt, majd tavasszal ültetünk, így a talaj kellőképpen leülepszik. Lehetőség szerint használjunk nagy mennyiségű érett szervestrágyát (marha-, vagy lótrágyát, kerti komposztot), majd ássuk fel a kiszemelt területet. Ha a terület nagyon gyomos, akkor ásás előtt 3-4 héttel kezeljük valamely totális hatású gyomirtószerrel (Pl. Glialka, Roundup, Medallon). A tavaszi elmunkáláskor minden gyomot távolítsunk el, a tarackos évelő fajok a legkisebb szárdarabkáról is újra hajtanak és később megkeseríthetik életünk. Évelőszegélyek esetében legalább 20-30 cm mélyen távolítsuk el a fák és cserjék gyökereit a talajból, ez még nem károsítja ezeket a növényeket, viszont így elősegítjük az évelők gyökérkonkurencia mentes kezdeti fejlődését. A telepítés előtt tervezzük meg az ágy képét. Ne ültessünk mindenféle növényt össze-vissza egymás mellé, lehet, hogy néhány fajtával szebb végeredményt kapunk. A virágszínek megválasztása általában ízlés dolga, legtöbbször mégis az egyforma és egymáshoz közel álló színek (pl. sárga-narancs, rózsaszín-lila, kék-lila, vagy narancs-piros) és sokszor az inverz színek (pl. sárga-kék) összeválogatva adnak esztétikus eredményt. A fehér a virágágyban is jolly-joker szín, mert szerencsére ugyanolyan szépen mutat kék virágok társaságában, mint pl. sárga, vagy rózsaszín virágok mellett. A virágágy alakját a növények magasságának figyelembe vételével próbáljuk meg három dimenzióban is elképzelni. Ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön nagyon sok azonos magasságú növény egymás mellé, ne alakítsunk ki lapos tetejű ágyakat.: A növények beültetését általában ősszel, vagy kora tavasszal végezzük el. Konténeres növényeket tulajdonképpen fagymentes időben bármikor ültethetünk, bár a nyári forróságban ültetés után nagyon sokat kell öntözni a megfelelő eredés érdekében, így a nyári ültetést nem ajánlom. Tartósan esős időben szintén ne ültessünk, várjuk meg, amíg a talaj már megmunkálható. Az ültetési mélység nagyon lényeges, jól járunk el akkor, ha a növény olyan mélyre kerül a talajban, ahogy a cserépben volt. A szabad gyökerű, pl. tőosztásból származó növények ültetésénél is törekedjünk az eredeti ültetési mélység megtartására. Beültetés után ne felejtsük el alaposan beöntözni évelőágyunkat. Talajtakarás Ha lehetőségünk van rá, feltétlenül mulcsozzuk évelőágyunkat. Az évelőágyak talajának takarása (mulcsozás) több célt szolgál. Részint megakadályozza a talaj hirtelen kiszáradását és túlzott felmelegedését, másrészt visszaszorítja a magról kelő gyomnövényeket, végül, de nem utolsó sorban dekorációként szolgál, kiemeli növényeink szépségét. A legjobb mulcsanyag a fakéreg és a legkülönbözőbb aprított és granulált kéregváltozatok, de használhatunk sötétebb színű faforgácsot is. A megfelelő hatás érdekében legalább 3 cm vastag aprított kéregréteggel takarjuk a talajt. A legtöbb fa kérge tökéletesen megfelel erre a célra, kivételt képeznek azon fák, melyek más növényekre nézve káros anyagokat tartalmaznak (pl. vadgesztenye, dió). Fenyőkéreg alkalmazásakor vegyük figyelembe, hogy az savanyítja a talajt, bár ez a hazai talajviszonyok között általában pozitív hatású. Az évelőágyak és évelőszegélyek ápolása Az évközi ápolási munkák közül ki kell emelnünk az öntözést és a gyomirtást, mint elsődleges jelentőségű teendőket. Az évelőket általában vízigényük alapján soroljuk csoportokba, hiszen kerti tartásuk szempontjából a fejlődésükhöz szükséges optimális vízmennyiség biztosítása alapvető tényező. Az évelők nagy része a legkülönfélébb talajokon jól érzi magát abban az esetben, ha vízigényét kielégítjük. A gyomok amellett, hogy komoly konkurenciát jelentenek dísznövényeink számára, csökkentik az évelőágy esztétikai értékét, így gyomláljunk minél gyakrabban. Sok munkától megkíméljük magunkat, ha a gyomokat még fiatal, esetleg már csíranövény korukban eltávolítjuk. Az évelőágyak növényeinek többsége tápanyagigényes növény, számukra nem elég az ültetés előtti alaptrágyázás, a tápanyagokat évente pótolni kell. Az évelő virágok meghálálják a szervestrágyázást, tavasszal kihajtás előtt nyugodtan terítsünk szét a tövek között érett istállótrágyát. Amennyiben ez nem áll rendelkezésünkre, bármely komplex (összetett, több tápanyagot tartalmazó) műtrágya jó megoldást jelenthet. Arra ügyeljünk, hogy a műtrágyák túladagolva perzselést okozhatnak, így amennyiben nem vagyunk biztosak a kijuttatandó mennyiséget illetően, olvassuk el alaposan a termék tájékoztatóját, vagy forduljunk szakemberhez. Év közben, főleg a virágzás előtti időszakban kisebb dózisban, lehetőleg vízben oldva kijuttatva alkalmazhatjuk a több komponensű műtrágyákat. Az ilyen, tenyészidőszakban végzett fejtrágyázást a legtöbb növény meghálálja, az erős növekedésű, dúsan virágzó fajok pedig kifejezetten igénylik. Ha szerencsénk van és növényeink jól érzik magukat a helyükön, akkor csak kevés kártevőt és kórokozót fogunk találni évelőágyunk környékén. A kártevők közül leggyakrabban levéltetvekkel és atkákkal, illetve különféle hernyókkal találkozhatunk. Ezek ritkán okoznak komoly károkat, ha pedig támadásukat túlzott mértékűnek tarjuk, könnyedén felvehetjük velük a harcot. Néhányszor házas- és meztelen csigák okoznak problémát, melyek bizonyos növényeket (Pl. harangvirágok, saláta, Teleki-virág) különösen kedvelnek. Ellenük is bevethetünk növényvédő szereket, de akár környezetbarát módszereket (Pl. sörcsapda) is használhatunk. A kórokozók közül elsősorban a különböző betegségeket okozó gombák jelentenek veszélyt évelőinkre. Leggyakrabban lisztharmatos megbetegedésekkel találkozhatunk, különösen száraz, meleg időjárás esetén. Emellett rozsdagombák, peronoszpórák és különféle foltbetegségeket, illetve hervadást okozó gombák károsíthatják növényeinket, ezek azonban ritkábban okoznak látványos fertőzést. A kórokozók elleni kémiai védekezéshez nem adhatunk általános irányelveket (minden eset más és más kezelést tehet indokolttá), az azonban elmondható, hogy a fertőzések elkerülése végett mindig távolítsuk el és semmisítsük meg a beteg, elszáradt növényrészeket, illetve a súlyosan fertőzött egyedeket. A tenyészidőszak végén, vagy kora tavasszal vágjuk vissza növényeinket 5-10 cm magasságban, így sok áttelelő kórokozótól megszabadulunk és egyben eltüntetjük a tetszetősnek nem nevezhető elszáradt kórókat is. A levágott részeket égessük el.

Sok kertészkedő álma egy kisebb-nagyobb kerti tó megépítése és gondozása. A víz felfrissíti környezetünket, látványa önmagában is nyugalommal tölti el a szemlélőt. A vízinövények alakgazdagságukkal és különös színvilágukkal látványos elemei kertünknek, emellett a kerti tó számos érdekes élőlénynek - pl. szitakötők, halak, molnárkák - is otthont adhat. Egy kertben létesített kisebb-nagyobb tó garantáltan sok örömet okoz a kertészkedni vágyóknak, ezért éljünk a lehetőséggel és készítsünk egy környezetbe illő, kertünk méreteihez igazodó nagyságú kerti tavat. A kezdetek A víz az élet egyik éltető eleme, az ember pedig már évezredek óta díszíti is vele kertjeit. Az ókori egyiptomi és az arab kertek jellemzője volt a tó, amely amellett, hogy tárolta az öntözésre használt vizet, komoly látványelemként is szolgált. Sok helyen csobogókat, vízeséseket is kialakítottak, öntözött függőkerteket hozva létre. India, Kína és Japán főúri kertjeinek ugyancsak része volt a víz kerti tavak és medencék, vagy vízfolyások, patakok formájában. A XVI. század végére Európában olyan reneszánsz kertek épültek, mint az itáliai Tivoli városában található Villa de Este, vagy a Versaillesi Kastély kertje, melyeknek elbűvölő medencéi, csobogói és szökőkútjai ma is látogatók millióit vonzzák. Később a cári Oroszországban és a viktóriánus Angliában készültek csodálatos medencék és szökőkutak, az angol kerteknek pedig a mai napig szerves része a természetes hatást keltő, szabálytalan alakú és a kert nagyságához igazodó méretű kerti tó. Építés Az utóbbi években Magyarországon is egyre gyakrabban találkozhatunk kerti tavakkal. Ma már számos olyan alapanyag könnyen elérhető, melynek segítségével egyszerűen létrehozhatunk kisebb-nagyobb kerti tavakat, vagy víztározó medencéket. Készíthetünk kerti tavat betonból, vásárolhatunk előre gyártott elemeket, vagy bélelhetjük tavunkat különféle fóliákkal, illetve speciális vízzáró anyagokkal. Már minimális költséggel is nagyszerű kerti tavat lehet építeni, nem kell rögtön 30-40 m2-es medencét kialakítani a legdrágább szigetelőanyagok felhasználásával. Kisebb tavakhoz vastagabb PVC fóliát (PVC tófólia) is használhatunk szigetelésre, ez (akár több rétegben) leterítve évekig jól tartja a vizet, később pedig erős szivárgás esetén könnyen megoldható a fólia cseréje a tó újjáépítésével együtt. Amennyiben megtehetjük, vásárolhatunk speciális (EPDM) szigetelő anyagot, ezzel hosszú évtizedekig nem lesz gondunk. A tó helyének kitűzésekor ügyeljünk arra, hogy az lehetőleg napos helyre kerüljön, ne legyen túl közel lombhullató cserjékhez és fákhoz, ne pont a víz-, elektromos- és gázvezeték nyomvonalán legyen és lehetőleg ne kerüljön túlzottan szeles, vagy fagyzugos helyre. Amennyiben valamilyen fóliát (legyen az egyszerű, vagy speciális tófólia) használunk szigetelő anyagként, akkor először alaposan tisztítsuk meg a kiásott medret az éles kövektők és kiálló gyökerektől, majd 5-10 cm vastagságban terítsünk homokot az aljára, a tó oldalait pedig takarjuk geotextiliával, vagy egyéb puha védőanyaggal, s csak ezt követően fektessük le a fóliát. A tó fala lehet enyhén lejtős (10-30 fok), így a különböző vízmélységet kedvelő növények elhelyezésére rengeteg lehetőség kínálkozik, vagy lehet több oldalról meredek (80-90 fok) falú is, ilyenkor egy-két oldalt alakítunk ki csak lépcsőzetesen, így kisebb helyen is építhetünk mélyebb tavat. Betelepítés A természetben állóvizeinkben a vízmélységtől függően zonálisan alkotnak állományokat a vízinövények, azaz bizonyos vízmélység mellett adott növénytársulással találkozhatunk, és a vízmélység változásával változik a növényzet is. Kertekben is ennek az alapelvnek megfelelően ültetjük a tóba kedvenc növényeinket. A legmélyebb részekre (60-150 cm) úszó levelű növényeket, pl. tündérrózsákat (Nymphaea spp.), valamint sárga tavirózsát (= vízitök - Nuphar lutea) és tündérfátyolt (Nymphoides peltata), vagy nádat (Phragmites communis) ültethetünk. A közepesen mély (30-60 cm) részek értékes növényei az érdekes formájú, örvös levélállású vízilófark (Hippuris vulgaris), valamint a virágaival díszítő ernyős virágkáka (Butomus umbellatus) és az ágas békabuzogány (Sparganium erectum). Az ennél sekélyebb vízben számos dekoratív vízinövény ültethető pl. a Mocsári nőszirom (Iris pseudacorus) és a Magyarországon ma már nem túl gyakori, feltűnően szép Nádi boglárka (Ranunculus lingua) is. Ez utóbbi - bár kevéssé ismert - kerti körülmények között nagyon gyorsan és könnyen szaporítható faj. Szintén a tó sekélyebb részein érzi jól magát a vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica), a nyíllevelű nyílfű (Sagittaria sagittifolia), a kellemes illatot árasztó, agresszívan terjedő vízi menta (Mentha aquatica), illetve a jól ismert mocsári gólyahír (Caltha palustris). A felsoroltakon kívül még rengeteg faj áll a kertészkedők rendelkezésére, többségük gyakori, minden vízfolyás és állóvíz környékén megtalálható növény. A növényekkel betelepített tavat 1-2 év alatt birtokukba veszik az élőlények, ez még gyorsabb folyamat, ha a növények egy részét a természetből gyűjtjük be. Tavasszal a békák látogatják meg először, tömérdek utódot hátrahagyva, és hamarosan csak azt vesszük észre, hogy a molnárkáktól a csíkbogarakon át a szitakötőkig mindenféle vízhez kötődő állat a saját kertünket választotta otthonául. Ápolás, Gondozás Ahhoz, hogy kerti tavunk állandóan szép és tiszta legyen, rendszeresen gondoznunk kell. - Figyeljünk a száraz meleg időben elpárolgott víz állandó pótlására. - Amennyiben nagyobb halakat (pl. Koi-ponty) tartunk a tóban, akkor rendszeresen etessük őket. A kisebb méretű fajok egy jól beállt tóban már találnak maguknak elég táplálékot (rovarokat, növényi részeket...), rendszeres etetés nélkül is jól érzik magukat és szaporodnak. - Gondoskodjunk növényeink tápanyag-utánpótlásáról. Erre tökéletes megoldást nyújtanak a tablettás formában is kapható szabályozott tápanyag-leadású műtrágyák (pl. Osmocote). Ezekből egyet-egyet helyezzünk a növények gyökérzónájába. A trágyázást azonban sose vigyük túlzásba, mert az a víz erős algásodásához vezet. - Rendszeresen távolítsuk el az agresszívan terjedő, másokat elnyomó növényeket, illetve az esetlegesen megtelepedő fonalas moszatok nagyobb telepeit. - Ősszel távolítsuk el a vízbe hullott faleveleket még mielőtt azok a tó fenekére süllyednek. - Amennyiben növényeinket kártevők, vagy kórokozók támadják meg, a védekezéskor ügyeljünk arra, hogy a növényvédő szerek legtöbbje a halakra fokozottan veszélyes! Ez általában igaz más vízi állatokra is. - A halaknak télen is szüksége van levegőre, de vigyázzunk, mert a lékkészítéssel több kárt is okozhatunk, mint hasznot. Az aranyhalak az aljzat közelében elvermelik magukat, életfunkcióik, így légzésük is erősen lelassul. A fúrt, vagy tört lék nagyon gyorsan visszafagy, ráadásul ha léket vágunk a tavon, akkor az ütések miatt keletkezett lökéshullámtól a halak elpusztulhatnak. Melegítéses módszerekkel jobb eredményt érhetünk el, mint szimpla jégtöréssel, bár ha elég mély a tó és nagy a víztömeg, akkor szépen áttelelnek a halak minden beavatkozás nélkül is. - Végül van még egy fontos dolog: ne ijedjünk meg, ha a tó feltöltése után pár héttel zöld algatömeg borítja el legújabb büszkeségünket. Tiszta vízzel való újbóli feltöltéssel ne próbálkozzon senki, így ugyanis csak friss tápanyaggal látná el az algákat. Jobb, ha megvárjuk amíg az algák felélik a meglévő készleteket, illetve a vízen úszó levelű növények kifejlődnek és ezzel elzárják az éltető fény útját kevésbé kívánatos társaik elől. Így hamarosan visszaszorulnak az algák, beáll a tó természetes egyensúlya